A modern dezinformáció természete, hogy nem a meggyőzésre, hanem az elbizonytalanításra törekszik. Részben az ilyen típusú dezinformációnak, részben pedig a sajtóba és más tudástermelő intézményekbe vetett bizalom csökkenésének a következménye, hogy mind többen kérdőjelezik meg az objektív, ellenőrizhető tények létezését. Ez a bizonytalanság pedig összefügg azzal is, hogy ugyanazon jelenségre létezhetnek egymást logikailag kizáró „alternatív tények”. Friss kutatásunkban a tények létezésével és megismerhetőségével kapcsolatos erősödő kételyre fókuszáltunk.

A tényrelativizmus terjedése összefügg azzal a nyomasztó érzéssel, amely szerint a rendelkezésre álló egyre több és egymásnak gyakran ellentmondó információk közepette nehéz kiválasztani a leginkább relevánsat vagy a tényeknek megfelelőt. A Covid-járvány, Oroszország ukrajnai inváziója, az Izrael és a Hamász közötti háború csak erősítették ezt az érzést a közvéleményben. Az egyre több adat pedig erősíti az információs zajt, illetve az ezzel járó információs bizonytalanságot és a manipulálhatóságot. Míg a klasszikus propaganda részben az információ mennyiségének csökkentésére és forrásainak szűkítésére törekszik, a modern dezinformáció célja, hogy az információval való elárasztás révén keltsen zavart. Az álhírek és az összeesküvés-elméletek viszont azt ígérik, rendet vágnak a káoszban, és megmutatják a versengő magyarázatok közül a „valódit”, amit el akarnak előlünk titkolni.

Éppen ezért éreztük fontosnak, hogy megnézzük a tények létezésével és megismerhetőségével kapcsolatos egyre erősödő kételyeket, vagyis a tényrelativizmust közelebbről is. Reprezentatív közvélemény-kutatás segítségével a következő kérdésekre kerestük a választ:

A magyar társadalomban a tényrelativizmus és a hírforrásokkal szembeni elbizonytalanodás viszonylag elterjedt. A hazai válaszadók kétharmada (67 százaléka) teljesen vagy részben egyetértett azzal a kijelentéssel, hogy „Sok dolog, amire tényként hivatkoznak a sajtóban, valójában csak egy vélemény”, és 76 százaléka értett egyet azzal a megállapítással, hogy „Nem lehetünk biztosak abban, hogy amit tényként közölnek, az igaz is”. A megkérdezettek 59 százaléka egyetért azzal az állítással, hogy „Objektív valóság valójában nem létezik, csak különböző vélemények vannak”.

Az öt kérdésre adott válaszok összesítése alapján négy csoportra osztottuk a válaszadókat. A megkérdezettek 36 százaléka erősen, további 38 százaléka pedig mérsékelten tényrelativista. Mindössze 18 százalékot tesznek ki azok, akik szilárdan hisznek a tények megismerhetőségében. Csupán a megkérdezettek 8 százalékát nem lehetett besorolni, ők egy vagy több tételre nem válaszoltak.

A tényrelativizmus az összeesküvés-elméletekben és álhírekben való hit melegágya. Adataink szerint a tényrelativizmus közepes erősségű, pozitív összefüggést mutat az összeesküvés-elméletekben, a politikai és az egészségügyi álhírekben való hiedelmekkel, ugyanakkor nincs kapcsolatban az életkorral, az iskolázottsággal és a nemmel.

A tényrelativizmus pártfüggetlen, minden szavazótáborban erős. A tényekről, a valóságról alkotott kritikus nézetek érdemben nem eltérőek egyik vagy másik párt szimpatizánsai körében; nem jellemző tehát az a politikai polarizáció, ami a legtöbb kérdésben áthatja a hazai közvéleményt. A tényrelativizmus tehát egy társadalmi-politikai törésvonalakon átívelő jelenség, amely széles körben elterjedt a magyar társadalomban, és tág lehetőségeket nyújt a manipulációra.

A jelenlegi információs környezet kifejezetten erősíti a tényekkel kapcsolatos kételyt. Ez a jelenség nyilvánvalóan nem független az egyre erősödő politikai megosztottságtól, illetve a kormányzati kampánynarratívák által dominált, propagandisztikus médiakörnyezettől, ugyanakkor azoknak a válságoknak a természetétől sem – a Covid-járvány, majd Oroszország ukrajnai inváziója –, amelyek kapcsán a közvélemény megtapasztalhatta, mennyire össze tudják zavarni az ellentmondó hírek, vélemények a tájékozódást.