A 2018–2026 folyamán készült kutatások rendszerező áttekintése

Bevezetés

A 2026. április 12-ei országgyűlési választás jelentős politikai fordulatot hozott Magyarországon, amely a dezinformációs ökoszisztéma szereplőit, csatornáit és terjedési dinamikáit is átalakíthatja. A korábbi időszakról felhalmozott tudás éppen ezért nem évül el: viszonyítási pontként szolgál ahhoz, hogy a most kezdődő változásokat mérni és értelmezni lehessen.

Ez az áttekintés ennek megfelelően egyszerre összegzés és látlelet: az elmúlt mintegy nyolc év (2018–2026) hazai és nemzetközi kutatásait foglalja össze, rögzítve a választás előtti állapotot. Kettős célt szolgál. Egyrészt referencia-alapvonal, amelyhez a jövőbeli folyamatok mérhetők lesznek, másrészt segít kijelölni azokat a területeket, ahol a meglévő tudás hiányos, és ahol új kutatásokra van szükség. Jelen tanulmány a legfontosabb megállapításokat összegzi; a részletes adatok a hivatkozott kutatásokban érhetők el.

A feldolgozott források döntően két körből származnak. Az első a páneurópai felmérések köre, az Európai Bizottság és az Európai Parlament vizsgálatai, amelyek lehetővé teszik Magyarország uniós összevetését. A második a Political Capital és a HDMO (amelynek konzorciumvezetője a Political Capital) kutatásai. Ezen kívül feldolgoztuk az NMHH egy releváns felmérését is. A forrásbázis összetétele ezért önmagában is értelmezési keret: a tanulmány elsősorban lakossági percepciót, attitűdöket, fogékonyságot és médiatudatosságot mérő kutatásokra épül.

A források együttes olvasásából egy fontos módszertani tanulság is adódik. Az érzékelt kitettségre vonatkozó felmérések túlnyomórészt egybehangzók: Magyarország rendre az élmezőnyben szerepel. Egyetlen vizsgálat lóg ki a sorból, a személyesen felvett Protecting and Promoting Democracy (SP568, 2025), amely a középmezőnybe sorolja az országot – ez figyelmeztet arra, hogy a felvétel módja befolyásolhatja az eredményt. Emellett a tudásra és a felismerésre vonatkozó önbevallás általában felfelé torzít. Ezért az adatokat mindig a felvétel módjával – online (CAWI), telefonos (CATI) vagy személyes (CAPI) kérdőív – együtt értelmezzük.

Az áttekintés a percepció – fogékonyság – ellenállóképesség ívét követi. Először azt vizsgáljuk, mennyire érzi magát a lakosság kitettnek a dezinformációra (percepció); majd azt, valójában mennyire és a társadalom mely csoportjai a leginkább fogékonyak (fogékonyság); végül azt, mi véd ellene, és mennyire valóságos ez a védettség (ellenállóképesség).

A magyar lakosság az érzékelt kitettségben uniós összevetésben az élmezőnyben van, és a dezinformáció felismerésében is az átlagnál magabiztosabb. A dezinformációs sérülékenység ugyanakkor magas: a politikai tartalmú tévhitek és narratívák nem elszigeteltek, hanem összefüggő, gyakran pártos logika mentén szerveződő rendszert alkotnak. A sérülékenység az életkori skála két szélén különböző okokból erős: a fiataloknál a túlzott önbizalom, az időseknél pedig az ellenőrzési rutin, a konkrét digitális készségek és a támogató kapcsolatok korlátai jelenthetnek kockázatot. A 2026-os kampány pedig a mesterséges intelligencia intenzív, megtévesztő célú politikai felhasználását hozta.

A 2018–2026 közötti kutatások rendszerező áttekintéséből az alábbi négy fő rendszerszintű tanulság, valamint jövőbeli kutatási irány azonosítható:

1. Rendszerszintű tanulságok

Pártos hiedelemrendszerek és az „álhír” mint fegyver: A politikai tartalmú tévhitek egymásba kapcsolódó rendszert alkotnak, amelyet erősen befolyásol a politikai meggyőződés. A hiperpolarizált környezetben az „álhír” fogalma sokszor a véleménykülönbség szinonimájává és a politikai megbélyegzés eszközévé válik: a lakosság egy része hajlamos a másik tábor üzeneteit dezinformációként értelmezni.

Az észlelt és a valós képesség közötti rés (túlzott önbizalom): A vizsgálatokon végigvonuló fontos motívum a „harmadik személy hatás”. A lakosság – különösen a fiatalok és a magasan iskolázottak – hajlamos jelentősen túlbecsülni saját ellenálló képességét, miközben másokról feltételezi, hogy megtéveszthetők; a valóságban a magabiztosság és a tényleges felismerési képesség jórészt elválik egymástól.

Tényrelativizmus és általános elbizonytalanodás: Különösen mély kockázatot jelent a tényrelativizmus széles körű jelenléte, ahol maguk a tények is nézőpont kérdésévé válnak, és a „nekem ez az igazságom” logika felülírja az ellenőrizhető bizonyítékokat. Ez a beállítódás nemcsak a cáfolatok hatékonyságát nehezíti meg, hanem a hírforrásokkal szembeni általános elbizonytalanodáshoz és a médiaplatformokba vetett bizalom csökkenéséhez vezet. A dezinformációval való találkozás így erodálja a hírkörnyezet egészének hitelességét, ami a valódi, hiteles tájékoztatást is gyengíti.

Módszertani torzítások: A felmérések túlnyomórészt egybehangzók, de az adatfelvétel módja (online, telefonos vagy személyes) érdemben eltérítheti a számokat, a tudásra és felismerésre vonatkozó önbevallás pedig általában felfelé torzít. Az adatokból ezért sokszor inkább mintázatok és kockázati tényezők olvashatók ki, nem közvetlen oksági következtetések.

2. Kutatási hiányosságok és a 2026 utáni irányok

A meglévő hazai tudásbázis egyelőre hiányos:

A 2026. áprilisi választással jelentős új helyzet alakult ki a magyar politikai és kormányzati térben, amely várhatóan a dezinformációs ökoszisztémát is formálja. Ebben az új korszakban fontos kutatási feladat az új dezinformációs szereplők, források és terjesztési csatornák gyors azonosítása és feltérképezése, amivel közvetlenül csökkenthető a társadalom kitettsége a manipulatív tartalmakkal szemben. Ennek az új helyzetnek a folyamatos vizsgálata – a jelen tanulmányban rögzített, választás előtti „látlelethez” mint kiinduló alapvonalhoz mérve – a HDMO elkövetkező időszakának egyik legfontosabb tudományos és monitoring feladata lehet.

A teljes dokumentum itt elérhető.